Logikai játékok
Mik azok a logikai játékok?A logikai játékokat elsősorban a matematikához kapcsolják. Valóban, aki sokat játszik logikai játékokkal, annak jobban mehet az iskolában a matematika.
De miért? A Logikai játékokat az különbözteti meg más játékoktól, hogy nem a szerencsén múlik, hanem gondolkodni is kell. Továbbá már a játék elején ki van tűzve a cél, amit el kell érni, és ez a cél a játék folyamán nem változik.
Miért jók a logikai játékok? |
Örömet okoz, miközben észrevétlenül fejleszt.
Logikai játékokkal tréningezhetjük az agyunkat, mint a sportoló az izmait.
Ha a sportolónak eltörik a lába, akkor pár hét alatt olyan állapotba kerül, melyet aztán hónapok-évek alatt tud visszaszerezni. Ugyanez vonatkozik a logikai játékokra is. Ez nem azt jelenti, hogy mindig csak logikai játékokkal játsszunk. A gyerek fejlődéséhez legalább annyira szükség van szerep játékokra, alkotó-kreatív tevékenységre. De ha örömmel gyakran elővesszük a logikai játékainkat, akkor ez csak előnyünkre szolgálhat az iskolai teljesítményünket illetően is.
Nemcsak a matematikában van szükség a térlátásra, összefüggésekre, feladat megoldó képességre és kombinatív készségre, stb. Ezek a képességek egész életünk minőségét befolyásolják.
Aki szeret játszani gyerek korában (és elsősorban nem a számítógépes játékokra gondolok), az felnőtt korában is szívesebben leül egyedül vagy társaságban játszani.
Legkedveltebb logikai játékaink:
Camelot Junior logikai játék
Nagyszerű logikai játék, amely órákra lefoglalja a gyerkőcöket. A cél eljuttatni a lovagot a királylányhoz, amihez a játékosoknak meghatározott elemekből kell utat építeniük, s eközben logikai képességük gyorsan és folyamatosan fejlődik.
A figurák nagyon szép és igényes anyagokból készültek, a játék pediggyerekeknek és felnőtteknek egyaránt hatalmas élmény lesz.
Rush Hour logikai játék
Egy hétköznapi dugóhelyzet került a táblára, a cél pedig, hogy kijuttassuk autónkat a csúcsforgalomból.
Az autos játéknak létezik kifejezetten lányos verziója is, erről további infó a www.okosjatek.hu weboldalon található.
Hide Seek Safari vagy Kalóz rejtő logikai játék
Addig forgasd, helyezgesd a lapkákat, amíg csak a feladatlap által meghatározott állatok látszanak! A többit el kell bújtatnod a bokrok mögé.
A játék 48 egyre nehezedő feladatból áll, de kapható hozzá pluszlapka és kiegészítés, így 6-7 éves kortól évekig izgalmas elfoglaltság lehet – felnőtteknek is.
LÜK logikai játékok
A Bambino füzetek az óvodásoknak, a LÜK Mini füzetek pedig már az iskolaérett, illetve kisiskoláskorú gyerekeknek szólnak, s az önellenőrzés lehetőségével könnyítik meg az iskolai felkészülést, az otthontanulást.
A játéktáblát egyszer kell csak megvenni, a hozzá tartozó füzetek azonban számtalan témában elérhetők: számolás, olvasás, szövegértés, megfigyelés, logika…
Abalone logikai játék
Fekete vagy fehér golyókkal játszhatsz. Cél az ellenfél golyóját kilökni a játékmezôn kívülre. Ezt úgy teheted meg, ha az egymás mellet sorakozó golyóid “többen” vannak, mint az ellenfélé.
Gyakorolj, hogy elmehess Te is az évente megrendezett Abalone versenyre! Díjnyertes játék!



